Teri anyám

Valahogy úgy emlékszem, Teri anyám mindig a szomszédunk volt.

Gyerekként ismertem meg és mindig, mindenben ott volt, ahogy mondják, jóban-rosszban számíthattunk rá.

Apám, anyám csak Terkának szólította. Szókimondó, nagyszájú, hangos asszonyság volt. Szeretett jókat enni és inni, nagyokat nevetni, és imádott veszekedni. Szó szerint, mert a legkisebb ellentmondásra heves ellenkezésbe, nagy hangú érvelésbe csapott át, amiből rendszerint összeveszés, majd két nap múlva ugyanolyan heves kibékülés lett. Csuda tudja, miért, ez volt az ő játéka. Igazán, végleg sohase csapta be az ajtót maga mögött. Szeretett bennünket, és az élete összenőtt a miénkkel. Együtt nevettek és együtt sírtak a szüleimmel, megosztották örömüket, bánatukat. Ha jó idők jártak Teri anyám egy-egy üveg sörrel jelent meg, ha búsulni kellett, hát arra is tudott iszogatni… Olyankor előkerült a pálinka is. De másnap hajnalban mindig ugyanúgy elindult az élet, apró zsebrádióját hallgatva baktatott a buszmegálló felé munkába menet.

Teri anyámról mindent lehetett tudni. Nem csinált titkot semmiből, az élete nyitott könyv volt előttünk és a körfolyosós házunk lakói előtt. Kíváncsi lévén ő is tudott másokról ezt-azt, amit persze meg kellett beszélni ezzel-azzal…

Fiatal asszonyként egyszer palacsintát sütöttem. Azaz, sütöttem volna, mert mindegyik csak szakadt, mint az öreg lepedő. Egyedül voltam otthon, végső menedékként Teri anyámhoz rohantam át, hogy segítsen. Jött is szemügyre venni, mit ügyetlenkedek. Homlokát ráncolva kavargatta a körülbelül két liter alapanyagot.

– Hány tojás van ebben? – kérdezte tőlem.

– Egy – vágtam rá büszkén, hogy milyen ügyes gazdasszony is vagyok én, tudok spórolni. Úgy emlékeztem, anyukám is így csinálta, és neki valahogy mindig jól sikerültek a palacsintái.

– Te, ez ebbe kevés lesz!

– De hát – kezdtem volna bele a válaszba, de nem várta meg, hogy befejezzem.

– Ne sajnálj bele még vagy hármat – mondta, és már ajtón kívül is volt.

Ma reggel, sok-sok évvel később ki tudja, hanyadszorra palacsintát sütöttem a családomnak. Nem ragadt, nem szakadt, benne volt a szükséges tojás meg minden, ahogy kell.

És váratlanul eszembe jutott Teri anyám.

Húúúúú, az ember annyi mindent megőriz, használ a tanultakból, és olyan ritkán jutnak eszébe a tanítói!